Mottó: Ha azt akarod, hogy jobb legyen a környezeted, tenned is kell érte!
Kedves Tévénéző!
Bizonyára téged is zavar a rengeteg tévéreklám. Az embernek az az érzése, hogy csak azért tartanak bennünket a képernyő előtt, hogy rávegyenek ennek-annak a megvásárlására.
Jelen kezdeményezés célja a televíziós reklámok időtartamának jelentős csökkentése, mivel meglátásom szerint azok nagyon eluralták a médiát, és károsan hatnak a társadalomra úgy mentálisan mint gazdaságilag.
Mentálisan azért, mert a kizárólag gazdasági érdekek szerint működő vállalatok erőszakosan egy fogyasztógéppé akarják lealacsonyítani az embereket, pedig a média alapvető célja az, hogy a társadalom tagjait hasznos információval lássa el a közösség fejlődése, kohéziójának megtartása, növelése érdekében.
Gazdaságilag pedig azért káros, mert a drága reklámidőt csak az erős nagyvállalatok engedhetik meg maguknak, vagyis ez a folyamat önmagát erősítően torzítja az egészséges gazdasági verseny lehetőségét.
A társadalom egészsége szempontjából nagyon fontos lenne, hogy az egyre haszontalanabb, és a fenitek miatt egyre károsabb tömegtájékoztatást egy társadalmilag hasznosabb pályára segítsük. Ennek lenne első lépése a jelenlegi népszavazási kezdeményezés, amellyel a reklámok maximális idejét meghatározó jogszabály módosítását kérjük. Az íveket a Nemzeti Választási Iroda befogadta, és jelenleg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) jóváhagyására vár.
A népszavazás kiírásának eléréséhez 200 ezer hiteles aláírást kell összegyűjteni 120 nap alatt. Ez egy szép nagy feladat, ráadásul a probléma az, hogy aláírni csak azokra az ívekre lehet, amelyeket az Nemzeti Választási Bizottságtól kapok, vagyis másolni, sokszorosítani nem lehet. Ennek megfelelően fizikailag kell eljuttatnom a lapokat azokhoz, akik valamilyen módon támogatni kívánják a kezdeményezést, majd ugyanígy kell begyűjteni azokat. Ez egy elég súlyos feladat, és a határidő is elég rövid, ezért szeretném alaposan előkészíteni a gyűjtés lebonyolítását a következők szerint:
Olyan kapcsolattartókat keresek, akik hajlandók a környezetükben szétosztani, majd összegyűjteni az aláírt íveket. Tapasztalatból tudom, hogy az aláírásgyűjtés viszonylag gyorsan megy, mert az emberek legtöbbje egyetért a kezdeményezéssel.
A két kérdéshez két ív tartozik. Egy-egy aláírásgyűjtő íven 15 aláírási lehetőség van. Ha valaki vállalja, hogy az ismeretségi körében szétoszt 5-10 ívet, és majd össze is gyűjti, kérem jelezze az alább található elérhetőségemen.
Különösen is várom a különböző egyesületek, közösségek jelentkezését, akik szervezettségük révén nagyobb tételben is képesek aláírásgyűjtő íveket szétosztani, illetve visszagyűjteni.
A beadványok nyomonkövetése a következő linkeken keresztül lehetséges:
Közszolgálati televízió: https://www.valasztas.hu/17-20241218
Kereskedelmi televízió: https://www.valasztas.hu/16-20241218
FONTOS tájékoztatás: Amennyiben elkülditek az alábbi címre az elérhetőségeiteket, azzal egyúttal hozzájárultok ahhoz, hogy az ennek kapcsán megadott személyes adataitokat (név, e-mail cím, esetleg telefon) kezelhetem. Én pedig vállalom, hogy az így kapott adatokat csak a jelen aláírásgyűjtés kapcsán fogom felhasználni, és az aláírásgyűjtés befejezését követően az adatokat haladéktalanul megsemmisítem.
Elérhetőségem: reklamfelezes@gmail.com
NE FELEDD:
HA AZT AKAROD, HOGY JOBB LEGYEN A KÖRNYEZETED, TENNED IS KELL ÉRTE!
Az aláírásgyűjtő ívek mintája itt látható:
HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK!